Holczer József

Informatika szóbeli érettségi
közép- és emelt szinten
(Negyedik kiadás, EMMI kerettanterv)

A könyvet az Oktatási Hivatal az EMMI kerettantervek szerint TKV/5684-20/2013 engedélyszámmal 2018. augusztus 31-ig tankönyvvé nyilvánította.

Egy sikeres informatika érettségi vizsga olyan jártasságot tanúsít, melyet egyfelől a munkaerőpiac is elismer, másfelől egyre több felsőoktatási intézmény választható felvételi tárgyként is elfogad. A jeles középszintű eredmény ugyanis kiváltja az ECDL vizsgát, a sikeres emelt szintű vizsga pedig egyenes utat jelenthet a szakirányú felsőoktatási intézményekbe.

Az érettségi vizsga részletes követelményeit miniszteri rendelet szabályozza: ez egységes elvárást jelent mind a gyakorlati, mind a szóbeli vizsgarészen.

Könyvünkben azokat az ismereteket dolgoztuk fel, melyeket a jelöltektől a szóbeli vizsgabizottság kér számon a közép-, illetve az emelt szintű vizsgán. Arra törekedtünk, hogy a jelöltek általános képet kapjanak az elvárt anyagról, ezért nem egy konkrét tételsor mentén dolgoztuk fel az ismereteket.

Az érdeklődők számára a kiadó honlapjáról teszünk elérhetővé egy konkrét tételsor mintát és az érettségi vizsgával kapcsolatos egyéb információkat.

A gyakorlati vizsgára való felkészüléshez a szerző Informatika gyakorlati érettségi közép- és emelt szinten című könyvét ajánljuk.

A könyv fejezetei a következők:

  • A kommunikáció

  • Információ és társadalom

  • Jelátalakítás és kódolás

  • A számítógép felépítése

  • Az operációs rendszer és főbb feladatai

  • Kommunikáció az interneten

  • Könyvtárismeret

A könyv tartalomjegyzékének megtekintése


Részletek a könyvből (PDF formátumban):


Prezentációk az oktatáshoz, tanuláshoz:


Tételsor minták:


A könyv mérete: B/5, terjedelme 280 oldal
Kétszínnyomással készült
Bolti ár: 2.480 Ft (áfával)
Iskolai ár: 1595 Ft (áfával)
Raktári szám: JO-0193
ISBN: 978-615-5012-22-8